Kulturális pezsgés a Balatonnál
2016.07.16, Szombat
Szerelem és megcsalás, vágyak kontra döntések, repülés, zene, tánc és rengeteg nevetés: ez vár mindazokra, akik július 19 és 24 között a KULTKIKÖTŐbe látogatnak.

Balatonföldváron igazi szerelmes hétvége vár mindenkire. 1 férfi és 1 nő: csütörtök este Huzella Júlia és Ficza István egy filmdalokból összeállított esten mutatja be egy fiktív párkapcsolat állomásait. Meseautó, Szeretni bolondulásig, 2X2 néha 5, vagy épp a Halálos tavasz: ezek a dalok egyszerűen megunhatatlanok.

Péntek este újra bebizonyosodik majd, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő. Vagy épp három. A Kecskeméti Katona József Színház Boeing, boeing című vígjátéka egy Párizsban élő sztárépítészről és menyasszonyairól mesél nekünk. A hölgyek természetesen mit sem sejtenek egymásról, sőt, mivel mindannyian légiutas-kísérők, szinte soha nem járnak egy időben a földön. De ahogy a repülést néha megzavarja egy kis turbulencia, úgy a földön is elkezdenek hirtelen összekuszálódni a szálak - amiket egy szerencsétlen jóbarát és egy mindentudó házvezetőnő csak még jobban összegabalyít.

A West End- és a Broadway-siker után Földvárra is berobban az Egy fenékkel két lovat című darab, az Orlai Produkció előadása Pelsőczy Réka rendezésében ígér szombatra felejthetetlen színházi estét. A helyszín Brighton a hatvanas évek elején, kezdődik a Beatle-mánia. Francis Henshall-t kirúgták egy zenekarból, éhen is halna, ha ennyiben hagyná a dolgot. De nem hagyja. Mit neki két állás két főnöknél? Sima ügy, majd elrendezi. Ráadásul felbukkan egy cicaszemű dög, őt is meg kéne ismerni kicsit. Álruha és rock and roll, gombafejek és feléledt hulla, gengszterek és báránykorona, szerelem, szerelem, szerelem. Hogy itt-ott emlékeztet Goldonitól A két úr szolgájára? Nem véletlen. 23-án, szombaton este Földváron!

Világzenei fesztivál Balatonbogláron - Babel Sound a KULTKIKÖTŐben: július 19-én, kedden fellép Szalóky Ági és a Cabaret Medrano, Bohémvilág című koncertszínházi előadásuk erre az alkalomra készül, másnap Fullajtár Andrea érkezik a Boomerang baby - Marlene Dietrich ABC-vel. Július 21-én, csütörtökön a Freak Fusion Cabaret teremt misztikus hangulatot, a vándorcirkusz-varieté látványos zsonglőr, akrobata, légtornász és burlesque tánc-jeleneteinek előadói a hazai underground cirkuszi élet k-rémjei. Július 22-én a Holdviola zenekar ad tánc-show-val egybekötött nagykoncertet, szombaton pedig a TranszOrient hastáncosai bűvölik el a nézőket. Vasárnap este a Spanyolországból érkező Pere Martinez vendégszerepel flamenco estjével.

A KULTKIKÖTŐ - Balatonfenyves július 24-én, vasárnap vendégül látja Besenyő Pista bácsit, azaz Laár Andrást. Mi hülyeség, mi nem az? című estje felhőtlen szórakozást ígér a nevetni vágyóknak.

Természetesen a gyerekeket is újra várja a Mesés Kikötő - a Kultkikötő családi programjaival (Balatonföldvár, Boglár, Fenyves, Siófok)

Az Álomzug Társulás Feketefehérigennem című nyári meséje pörgőszoknyásoknak és rövidnadrágosoknak szól egy kisfiúról és egy kislányról, akik egymás tökéletes ellentétei (Balatonfenyvesen július 21-én, csütörtökön, Bogláron 22-én, pénteken, Földváron pedig 23-án, szombaton 11.00 órakor).

Takáts Eszter: Első puszi - Nulladik szerelem című interaktív zenés bábjátéka az első - vagyis nulladik - szerelmek idejébe, az óvodáskorba visz minket, abba az életkorba, amikor még minden varázslat (Fenyvesen pénteken, Bogláron szombaton 11.00 órakor, Siófokon, a Hotel Európa Rendezvénytermében pedig vasárnap 10.00 órakor). Balatonföldváron vasárnap délelőtt 11.00 órakor Pályi János keze alatt elevenedik meg a legendás alak, Vitéz László.

Szombaton délután 16.00 órakor Siófokon, a Hotel Európa rendezvénytermében Farkasházi Réka és a Tintanyúl: Tündérvándor című interaktív koncertjén a gyerekek egy elkóborolt tündér keresésére indulhatnak.

 

Hozzászólás: