Az iskolai papírgyűjtés is állami kézbe kerülhet
2017.04.20, Csütörtök
Az iskolai papírgyűjtést is államosítaná a kormány. Az Index úgy tudja, az évtizedek óta kialakult gyakorlatot egy törvénytervezettel szabná át az állam. A gyerekek által összegyűjtött papír begyűjtését csak közszolgáltatók végezhetnék, a hulladék tulajdonjoga azonban nem őket, hanem a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t illetné meg. Papírgyűjtést eddig évente kétszer lehetett szervezni, és szervezhette eddig is közszolgáltató, de magán-hulladékkezelő is. Ők megállapodtak az iskolával, vagy sokszor egy iskolai szervezettel, és kilogrammonként jellemzően 15-20 forintot kaptak az összegyűjtött papír után. A bejövő pár százezer forintból jellemzően osztálykirándulásokat, eszközök beszerzését finanszírozták az iskolák. A tervezetből nem látszik, hogy az intézmények hogyan kaphatnak majd bármi pénzt a papírgyűjtésért. A tervezetből világossá válik, hogy egy másik módosítással kizárnák a lakossági hulladékpiacról a piaci szereplők döntő részét, az lenne a cél, hogy a lakossági hulladékkal foglalkozó közszolgáltatóknak az alvállalkozója se lehessen piaci cég. Az indoklás szerint "profitorientált feladatellátás teljes kizárása a cél a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásból".
Hozzászólás: