Újabb vidéki hidak, orvosi rendelők, utak újulhatnak meg
2018.01.11, Csütörtök
Az eddigi 454 településen felül további 1236 önkormányzat kap 17,9 milliárd forintot az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt 2017-es pályázat keretében – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Pogácsás Tibor elmondta, hogy az önkormányzati intézmények, sportlétesítmények, utak és hidak felújítására, karbantartására vonatkozó pályázatot 2017-ben is kiírták, és a beérkező 1835 pályázatból 454 települést tudtak támogatni két lépésben mintegy 7,5 milliárd forinttal. nagyon sok kistelepülésnek nagyon komoly előrelépést jelenthet azt, hogy például az orvosi rendelőjét, közösségi házát vagy az önkormányzati hivatal épületét felújíthatja.
Hozzászólás: